Idén is szeretettel várlak a Levendula-piknikre, festői környezetben, a Gajgonya patak partján.
Hosszú és embert próbáló időszak van mögöttünk, nincs olyan család vagy közösség, melyet ne érintett volna az elmúlt másfél év negatívan, akik ne tapasztaltak volna valamilyen veszteséget. Személyi edzőként elhívást érzek arra, hogy a hozzám fordulók egészségéhez holisztikus szemlélettel járuljak hozzá. Hiszek a testmozgás életet megújító erejében és abban, hogy a természet és az érdek nélkül szerveződő emberi közösség, egy-egy kötetlen együttlét mindannyiunk számára a biztonságot és felüdülést kínál.
Így született az ötlet, hogy a tavaly nagy sikerrel lezajlott Levendula-pikniket idén is megszervezem, a Balástyától két kilométerre megbújó Gajgonya Alkotóház és Levendulás csendjében. Elvonulni vágyókat és az aktív pihenés szerelmeseit is szeretettel hívom. Festőművész nagybátyám, Szombathelyi Árpád, aki ezt a kis mesevilágot megálmodta, kunhalom-történetekkel fogad minket. Ezt követően a mozogni vágyóknak gerinctorna és relaxáció következik levendulaillatban. Majd a műterem árnyékában, vagy a tó partján eltöltött közös hűsölés és piknik után levendulaszüret következik pillangók között. Felüdülés lesz testnek és léleknek egyaránt.
A teljes program a következő
10:00: Igazmondó nagybátyám, Szombathelyi Árpád kunhalom-történetei
11:00: Testébresztő gerinctorna és relaxáció levendula illatban
12:00: Piknik, sütizés
13:00: Levendula szüret
Amit hozz magaddal:
- metszőolló a szürethez
- kényelmes sportruházat, fürdőruha
- sapka/kalap (védelem a tűző nap ellen)
- tornamatrac, vagy pléd/törölköző a tornához
- innivaló, szendvics és süti/pogácsa, gyümölcs, amit szívesen megosztanál a közösséggel
- naptej
- szúnyog- és kullancsriasztó spray
A programon való részvétel díja: 2500 ft/fő, mely magában foglal fejenként 2 nagy csokor levendulát is. A jegyvásárlás és számla kiállítása a helyszínen történik.
Jelentkezés és további információ a program facebook eseményén vagy privát üzenetben nálam.
A program facebook eseményét ITT találod.
Elérhetőség:
- Szombathelyi Árpád – 00 36 30 278 88 09
- Szombathelyi Nóra – 00 36 20 922 57 96
Helyszín:
Balástya, Gajgonyai alkotóház /a dóci úton, Balástyától 2 km/
(Térképet a helyszínhez a facebook eseménynél találsz.)
Szeretettel várunk,
Nóri és Árpi