No products in the cart.
Return To Shop
Segíteni mentem és én kaptam a legigazabb segítséget
Néhány gondolat az elmúlt hónapokban a Kárpátaljáról hozzánk menekült családok között végzett önkéntes szolgálatomról… Fogadjátok szeretettel.
Amikor február végén kitört a háború Ukrajnában és kezdetét vette a menekülthullám, úgy hiszem, minden jó érzésű emberben megszólalt a lelkiismeret hangja, hogy valamilyen módon segítsen a bajba jutott embertársainkon.
„Velem tettétek meg.” Máté 25, 40
Én magam is éreztem egyrészt a belső feszültséget, hogy egy általam kontrollálhatatlan helyzettel állok szemben, és ha pár száz kilométerrel északabbra élnék, én is menekülni kényszerülnék. Nem hagyott nyugodni, mikor belegondoltam, hogy ártatlan emberek, gyerekek ezrei kerültek kiszolgáltatott helyzetbe a szomszédos országban. Ez a belső feszültség és a Jézusi mondat Máté evangéliumából (25, 40), miszerint „amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” – ez hívott arra, hogy keressem a lehetőségét annak, hogy aktív módon tudjak bekapcsolódni a segítségnyújtásba.
Pedagógus végzettséggel rendelkező és ilyen vénával megáldott ember vagyok, hivatásom szerint is a hétköznapokban emberekkel, emberek testi-lelki egészségének fejlesztésével foglalkozom, személyi edzőként, így kézenfekvő volt az ezzel kapcsolatos szolgálataimat felajánlani a segítő szervezetben – persze az anyagi és fizikai segítség mellett.
Csodálatos élmény volt már a szolgálat megkezdésekor, hogy nem egyedül indultam, hanem hasonló kompetenciákkal megáldott nővérem és legjobb barátaink csatlakoztak hozzám, mind egyszerre reagáltunk a szívünkben szóló elhívásra. És szabadítottunk fel kapacitást a napjainkból jótékony célra.
A helyi hírekből értesültünk, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitasz és az Ágota Alapítvány együttműködve több menekült családot is befogadott, és a Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban adott nekik otthont és teljes körű ellátást. És folyamatosan várják az adományokat és az önkénteseket is. Felvettük a kapcsolatot a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitasszal és a regisztráció után azonnal szolgálatba is állhattunk.
Amit adsz, megsokszorozva kapod vissza
Kezdetben az adományok pakolásában és szortírozásában segítettünk. Nagyon felemelő volt már azt is megtapasztalni, hogy alig pár nap alatt mekkora adománymennyiség gyűlt össze Szegedről és a környékbeli településekről. Családok kisgyerekekkel hozták a gondosan összeállított csomagokat vagy gyülekezetek, települések küldtek teli autónyi élelmiszert. A gyülekezetünkben gyűjtött adományok egy részét is ide tudtuk irányítani. Jó volt részese lenni egy ilyen áramlásnak.
Majd idővel a Zöldfás Lelkigyakorlatos Házban is teljesítettünk szolgálatot a menekült családok között. Ezek a családok egy kárpátaljai faluból érkeztek együtt mindkét szülővel, többnyire ismerték is egymást a családok. És teljes ellátást kaptak, nem pusztán fizikait. Lelkigondozók, lelkészek, pszichológusok, jogi szakértők segítették a családokat. Rendszeresen voltak istentiszteletek, játszóház a gyerekeknek. Több jótékonysági rendezvényen (sportrendezvényen és koncerten) is részt vettek a családok, melynek a bevételei szintén jótékony célra lettek használva.
Önkéntesként a családok között sokféle feladatot elláttam, igazából mindig ott segítettem, ahol éppen szükség volt rám. Néha az étkezőben terítésnél, vagy egészségügyi adatfelvételben, vagy pusztán a szülők közé ülve beszélgetve… A legtöbb időt azonban a gyerekek között töltöttem. Nagyon vegyes volt a korosztály, de kivétel nélkül mind lelkes, csillogó szemű kigyerek. És lehet, hogy a megszeppentség vagy nyelvi különbségek miatt először nem értettünk szót, az osztatlan figyelem és a közös játék sok mindent feloldott bennük.
Minden élmény volt nekik, a séta a domaszéki homokban a szomszéd lovardáig, az ujjainkkal festett képek. Szerettek mesélni az egykori otthonukról. Sok mindent megértettem a kárpátaljai magyarság életéről, amiről eddig fogalmam sem volt az anyaország lakójaként.
Számomra a legfelemelőbb élmény egy húsvéti alkalom volt. Emlékszem, nagyszombaton voltunk kint barátnőmmel, kézműves foglalkozással készültünk a gyerekeknek, amíg a szülők a városban ügyintéztek. Órákon át készültek a színes tojások, a fiúk faragták a locsolóvers rímeket, majd csendben megérkeztek a szülők, előkerült egy szintetizátor – fogalmam sincs, honnan – , dicsőítő dalokat kezdett el játszani rajta az édesapa és észrevétlenül istentiszteletté alakult a játszóházunk. Igazi meghitt húsvéti élmény volt, sosem felejtem.
Mára már a Karitasznak köszönhetően a családok többsége önálló lábra állt, a szülők munkát vállaltak és fenn tudják tartani magukat. A gyerekeket az adott település iskolái, óvodái befogadják és integrálják, bár sajnos igen nagy hátránnyal indulnak majd.
Két család és köztem igen szoros kötelék alakult ki, velük tartom is a kapcsolatot majdnem napi szinten. A gyerekek néha feladatot kérnek tőlem. A szülőkkel, nagyszülőkkel pedig elbeszélgetünk telefonon. Az egyik családdal közös pünkösdi istentisztelet látogatást tervezünk, mert nagyon vágynak keresztyén közösségbe.
Személyes felelősségem van abban, hogy élhetőbbé váljon a világ
Mérhetetlenül sokat köszönhetek ennek az időszaknak az életemben. A hazájukat elhagyni kényszerülő családok között megtanultam hálásnak lenni az otthonomért, a családomért, az anyagi és lelki biztonságomért, a munkámért és mindenért, ami korábban természetesnek tűnt, vagy alanyi jogon járónak.
A gyerekektől tanultam meg, hogy lehet szükségben bővölködni, távol a hazától kapcsolatokra lelni, igaz szóval jóllakni, sírva nevetni és szomorú szívvel ünnepelni. És hogy lehet a világ terhei között szabadon élni.
Segíteni mentem és én kaptam a legigazabb segítséget, megtanultam hálásan megélni minden egyes percét az életemnek.
Tényleg igaz, hogy amit tiszta szívvel adsz, azt megsokszorozva kapod vissza és az is, hogy az Úristen társas lényeknek teremtett minket, végtelenül egymásra vagyunk utalva és egymás megsegítése nélkül nem lesz változás a világban. Hiszem, hogy emberként és egyénként személyes felelősségem és elhívásom van (mint minden embertársamnak) – háborús helyzettől függetlenül abban, hogy ez a világ élhető irányba változzon.
Az elmúlt hónapokban a Kárpátaljáról hozzánk menekült családok között végzett önkéntes szolgálatomról interjút készített velem a Református Európa Rádió, melyet ide kattintva hallgathatsz meg:
Szeretettel, Nóri
